A valós vagyonfeltárás és a kétszeres beszámítás tilalma – a tervezet alapján
Ez az írás kizárólag a rendelkezésre bocsátott, nem ellenőrzött tervezeten alapul, nem elfogadott vagy hatályos jogot ismertet. A bemutatott elvek és részletszabályok a tervezet szerinti lehetséges szabályozást magyarázzák.
A rendelkezésre bocsátott tervezet alapján. Az ismertetett szabályok nem tekinthetők igazoltan hatályos jognak; a végleges rendelkezések változhatnak.
A teljesség követelménye nem jelentene kivétel nélküli adóztatást
Az 1. § (1) bekezdése szerint az adókötelezettség meghatározásakor főszabályként az adóalany valamennyi vagyoneleméből kellene kiindulni. Ez azonban nem írná felül a tervezet saját kivételeit. A teljesség elve ezért nem azonosulna azzal az állítással, hogy minden tulajdon vagy jogosultság minden körülmények között bekerülne az adóalapba. Előbb az adóztatás körét és a különös rendelkezéseket kellene értelmezni, majd az ezek alapján releváns vagyon egészét kellene feltárni.
A 2. § 39. pontja alapján vagyonelemnek nem csupán a nyilvántartott tárgyak minősülnének: pénzben kifejezhető jogok, követelések és egyéb gazdasági értékek is idetartozhatnának. A megnevezés, az átruházhatóság vagy a realizálás hiánya önmagában nem zárná ki a figyelembevételt. Ettől elkülönülne például a 6. § (3)–(5) bekezdése szerinti kivételek vizsgálata.
A valós feltárás az értékelés alapjául szolgáló körülményekre is kiterjedne
Az 1. § (2) bekezdése az adókötelezettséghez szükséges adatok, tények és körülmények hiánytalan, valósághű feltárását követelné meg. A kötelezettség így nem merülne ki a vagyontárgyak felsorolásában. Az értékelési módszerhez szükséges információ, a részesedéshez kapcsolódó jogosultság vagy a levonni kívánt tartozás tényleges fennállása egyaránt része lehetne annak a tényanyagnak, amelyből az adóalap meghatározható lenne.
Ehhez a 25. § (7)–(8) bekezdése tételes bevallási és iratmegőrzési követelményeket kapcsolna. A bevallásban az értékelési módszert, annak lényeges adatait, a figyelembe vett hányadot és a tartozások jogcímét is szerepeltetni kellene. Az alátámasztó iratokat az adómegállapításhoz való jog elévüléséig kellene megőrizni. A tervezet ezzel a feltárás tartalmát és annak utólagos ellenőrizhetőségét egymáshoz kapcsolná.
Az egyszeres beszámítás két irányban működne
Az 1. § (3) bekezdésének első szabálya azt rendezné, ha ugyanannál az adóalanynál ugyanaz a vagyonelem vagy ugyanaz az érték több rendelkezés alapján ismételten megjelenne az adóalapban. Ilyenkor csak egyszer kellene figyelembe venni. A rendelkezés az érték azonosságára is kiterjedne, ezért nem kizárólag az azonos elnevezéssel nyilvántartott vagyontárgyak ismételt felsorolását akadályozná meg. A különböző jogcímek önmagukban nem indokolnának többszörös beszámítást.
Ugyanez a bekezdés a csökkentő oldalon is korlátot állítana. Ha ugyanazon ténybeli alap többféle adóalap-csökkentési jogcímet nyitna meg, ezek közül csak egy lenne alkalmazható. Az elv tehát nem általános kedvezményként működne: egyszerre zárná ki az ismételt terhelést és az ismételt levonást. Nem mondaná ki ugyanakkor, hogy minden, gazdaságilag összefüggő, de önálló jogosultságot azonos vagyonelemként kellene kezelni.
A közös vagyon felosztása megelőzné az egyéni adóalap megállapítását
A 7. § (1) bekezdése a közös tulajdont tulajdoni hányad szerint rendelné az egyes adóalanyok vagyonához, és ezt a közösen fennálló jogokra is megfelelően alkalmazná. Ez nem az egész vagyontárgy több személyhez történő teljes beszámítását jelentené. A házastársi közös vagyonnál a 7. § (2)–(3) bekezdése külön szerződéses, választási és egyenlő megosztási szabályokat tartalmazna, amelyek meghatároznák az egyes házastársaknál szereplő értéket.
Más logikát követne a 7. § (6)–(7) bekezdése az adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezetnél. A vagyon a tagoknál vagy résztvevőknél jelenne meg, az irányadó jog szerinti arányban, ennek meghatározhatatlansága esetén egyenlően. A szervezet tartozásának megfelelő része szintén hozzájuk kerülne, de csak a levonhatóság egyéb feltételeinek teljesülése mellett. A felosztás önmagában nem teremtene új levonási jogcímet.
A vállalkozói vagyon összesített értékelése saját adatokat használna
A 13. § (1)–(2) bekezdése a vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó vagyonánál a 12. § (3) bekezdését és az 1. mellékletet alkalmazná megfelelő eltérésekkel. A saját tőke helyére a nettó vállalkozási vagyon kerülne, az adózott eredmény helyére pedig az Szja tv. szerint megállapított adózás utáni vállalkozói jövedelem. A tervezet itt külső törvényre utalna; annak további, nem közölt szabályai ebből nem lennének levezethetők.
A nettó vállalkozási vagyont a tevékenységhez használt vagy kapcsolódó vagyonelemek igazolt értékéből, a tényleges és megfelelően igazolt vállalkozási tartozások levonásával kellene meghatározni. Az 500 millió forintot meghaladó összegnél rejtett tartalékkal történő növelés is felmerülne. Ez az értékelési határ nem lenne azonos a 6. § egymilliárdos nettóvagyon-küszöbével. Az 1. melléklet I. és IV. pontja az értékelési összetevőket részletezné.
A vállalkozási értékben már szereplő tételek nem térhetnének vissza
A 13. § (3) bekezdése kifejezetten kizárná, hogy az összesített vállalkozói értékelésben már figyelembe vett vagyonelemet vagy tartozást az adóalap meghatározásakor más jogcímen ismét elszámolják. Ez az 1. § (3) bekezdésében megfogalmazott általános elv konkrét alkalmazása lenne. A tilalom mindkét oldalt érintené: a vállalkozási vagyon részeként értékelt eszköz nem növelné ismét az adóalapot, a már levont tartozás pedig nem csökkentené újra.
A 13. § (4) bekezdése más értékelési rendszert rendelne a vállalkozói jövedelem szerinti adózást nem alkalmazó egyéni vállalkozóhoz és a mezőgazdasági őstermelőhöz. Náluk vagyonelemenként kellene az adott eszközre irányadó szabályt alkalmazni. A tevékenységből származó jövedelem alapján külön hozamérték nem keletkezne. E különbség miatt az összesített és az eszközönkénti értékelés nem lenne szabadon összekeverhető, és nem eredményezhetne párhuzamos vagyoni beszámítást.
Az adóelkerülési tilalmat igazolható gazdasági indokok árnyalnák
Az 1. § (4)–(5) bekezdése alapján a rendeltetésszerű joggyakorlást sértené az értékelési vagy adóalap-megállapítási szabályok megkerülésére irányuló értékmeghatározás, ügylet vagy más magatartás. A hatóság a vagyonadó bevezetésének köztudomásúvá válásától kezdődő időszakot vizsgálná. A szöveg ehhez nem adna konkrét naptári napot, ezért az elv alkalmazási kezdete pusztán a tervezet alapján nem lenne dátumszerűen rögzíthető.
Az 1. § (6) bekezdése ugyanakkor rendeltetésszerűnek tekintené az ügyletet, ha az adóalany igazolná a valós gazdasági vagy az adókötelezettségtől független méltányolható indokokat. A 27. § (2)–(3) bekezdésének ingatlanértékelési szabálya szintén jelentőséget tulajdonítana a teljes, valós adatközlésnek: további feltételekkel kizárhatná az adóbírságot és késedelmi pótlékot, de az adókülönbözet megállapítását nem. A valós feltárás tehát nem jelentene automatikus értékelfogadást vagy adómentességet.
Gyakori kérdések és válaszok
Két külön jogcímen is levonható lenne ugyanaz a tartozás?
Ugyanazon ténybeli alap alapján nem: ezt az 1. § (3) bekezdése, a vállalkozói értékelésnél pedig külön a 13. § (3) bekezdése zárná ki.
Minden egyéni vállalkozónál számítanának hozamértéket?
Nem. A 13. § (4) bekezdése alá tartozó egyéni vállalkozónál és mezőgazdasági őstermelőnél a tevékenységi jövedelem alapján külön hozamértéket nem lehetne megállapítani.
A valós adatközlés kizárná az adókülönbözetet?
Nem. A 27. § szerinti feltételes ingatlanértékelési védelem az adóbírságra és késedelmi pótlékra vonatkozna, az adókülönbözet megállapítására nem.
Tervezet megnyitása