Kiskorú gyermekek vagyona és az öröklés kivételei – a tervezet alapján

A kiskorú vagyona nem alkotna egységesen a szülőhöz rendelt kategóriát

A 7. § (4)–(5) bekezdése két részre választaná a kiskorú gyermek vagyonát. Az általános szabály a szülő adóalapjában történő figyelembevétel lenne, de az örökölt vagyon, a saját keresményként megszerzett vagyon és az ezek helyébe lépő vagyonelemek kivételt alkotnának. A tervezet ezért nem engedné meg azt az összefoglalást, hogy a kiskorú minden vagyontárgya szükségképpen a szülők adóalapját növelné.

A felosztás szempontja elsősorban a szerzés eredete lenne, nem önmagában a vagyontárgy megnevezése. Ugyanazon vagyontípus a szerzési jogcímtől függően más személy adóalapjában jelenhetne meg. A 25. § (7) bekezdés b) pontja ezt azzal kapcsolná a bevalláshoz, hogy a figyelembe vett vagyonelemek megszerzésének jogcímét fel kellene tüntetni. A szerzés időpontját akkor kellene megadni, ha az az értékeléshez szükséges lenne; a két adat szerepe így elkülönülne.

A szülői hozzárendelés a felügyeleti jog gyakorlását követné

A 7. § (4) bekezdése a kivételi körön kívüli gyermekvagyont a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő adóalapjához rendelné. A megfogalmazás ezért nem pusztán a szülői minőségre épülne, és nem biztosítana általános választást a család tagjai között. Annak lenne jelentősége, hogy a felügyeleti jogot ki gyakorolná. A tervezet e rendelkezése nem határozná meg a felügyeleti jog keletkezésének vagy rendezésének külső családjogi szabályait.

Közös felügyeletgyakorlás esetén az érintett vagyont a két szülő adóalapjában egyenlő arányban kellene szerepeltetni. A 7. § (4) bekezdése ehhez nem kapcsolna a házastársi nyilvántartott vagyonnál szereplő választási eljárást. A szülők így e rendelkezés alapján nem rendelhetnék önálló döntéssel az összes érintett gyermekvagyont egyikükhöz. A házastársi közös vagyon és a gyermek vagyonának szülőkhöz rendelése eltérő jogcímen működne, még ha az érintett személyek azonosak lennének is.

Az öröklés és a saját keresmény önálló gyermekadóalapot érintene

A 7. § (5) bekezdése az örökölt és a saját keresményként szerzett vagyonelemeket a kiskorú gyermek saját adóalapjában venné figyelembe. Ez nem adómentességi szabály lenne, hanem személyhez rendelési kivétel. A vagyon nem tűnne el az értékelési rendszerből, csak nem a szülő adóalapjának részeként jelenne meg. A 3. § magánszemélyi adóalanyi kategóriáihoz a tervezet nem kapcsolna általános kiskorúsági kizárást.

A gyermeknél történő beszámítás után is alkalmazni kellene az illetőséghez kapcsolódó vagyoni kört és a 6. § szerinti adóalap-meghatározást. A saját adóalap megléte ezért nem jelentene automatikusan fizetendő adót. Az egymilliárd forintos határ a megfelelő feltételek szerint meghatározott nettó adóköteles vagyonhoz kapcsolódna, nem minden egyes örökölt vagyontárgyhoz külön. A 25. § (1) bekezdése alapján bevallási kötelezettség főszabályként csak tényleges vagyonadó-fizetési kötelezettség esetén keletkezne.

A helyettesítő vagyonelem megőrizné a kivétel jelentőségét

A 7. § (4)–(5) bekezdése nem állna meg az eredetileg örökölt vagy saját keresményből származó vagyontárgynál. A kivételt az annak helyébe lépő vagyonelemre is kiterjesztené. Az eredeti eszköz változása tehát önmagában nem tenné szükségképpen alkalmazhatatlanná a gyermek saját adóalapjába történő beszámítást. A meghatározó kérdés az lenne, hogy az új vagyonelem a megjelölt eredetű vagyon helyébe lépett-e.

A szöveg itt a helyettesítő vagyonelemeket említené, nem mondaná ki általánosan, hogy minden, az örökölt vagyonhoz kapcsolódó további bevétel vagy gazdasági előny automatikusan ugyanebbe a körbe kerülne. A 25. § (8) bekezdése alapján a bevallási adatok alátámasztására alkalmas iratokat meg kellene őrizni. A kivétel alkalmazásánál ezért a vagyonelem eredete és a helyébe lépés ténye lenne releváns, anélkül, hogy a tervezetben nem szereplő általános hozamszabályt lehetne hozzáadni.

Az át nem adott örökség külön időzítési szabály alá kerülne

A 25. § (4) bekezdése arra az örökölt vagyonra vonatkozna, amelyet az adókötelezettség keletkezésének napjáig még nem adtak át az adóalanynak. Ez az eljárási rendelkezés nem kizárólag kiskorú örökösöket érintene. A 7. § szerinti hozzárendelési kivételtől is elválna: az egyik szabály azt rendezné, kinél kellene figyelembe venni a vagyont, a másik pedig azt, mikor és milyen eljárásban kellene teljesíteni az örökséghez kapcsolódó adókötelezettséget.

A külön határidő a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követő nyolcadik hónap utolsó napja lenne. Eddig kellene megállapítani, bevallani és megfizetni az érintett vagyon adóját a megfelelő eljárási ág szerint. Ez a tervezetben javasolt határidő nem jelentene általános öröklési adómentességet vagy korlátlan halasztást. Alkalmazása az átadás hiányához és a bekezdésben rögzített további körülményekhez kötődne, nem pusztán ahhoz, hogy a vagyont örökléssel szerezték.

Az örökség nélküli adóhelyzet határozná meg az eljárási ágat

A 25. § (4) bekezdés a) pontja akkor lenne alkalmazható, ha az adóalanynak a hagyaték átszállását magában foglaló tárgyévben az örökölt vagyontárgyak nélkül is keletkezne adókötelezettsége. Az örökséghez kapcsolódó adót ekkor önellenőrzés keretében rendezné a külön határidőig. A tervezet az Art. szerinti, önellenőrzésnél alkalmazandó jogkövetkezmények nélküli benyújtást írná elő; a hivatkozott külső törvény további részletszabályait azonban nem közölné.

A b) pont azt az esetet fedné le, amikor az örökölt vagyontárgyak nélkül az adott tárgyévben nem keletkezne adókötelezettség. Ilyenkor a külön határidőig kellene az adót megállapítani, bevallani és megfizetni, nem az a) pontban nevesített önellenőrzési úton. A két ág tehát ugyanahhoz a későbbi határidőhöz vezetne, de eltérő előzményből indulna. Az öröklés előtti vagy örökség nélküli adóhelyzetet ezért nem lehetne figyelmen kívül hagyni az eljárás értelmezésekor.

Az elhunyt kötelezettségének rendezése másik eljárás lenne

A 25. § (2) bekezdése nem az örökös saját örökölt vagyonának adóját, hanem az elhunyt magánszemély már keletkezett kötelezettségét rendezné. Ha a magánszemély az adókötelezettség keletkezése után halna meg, és nem teljesítette valamennyi általános megállapítási, bevallási és fizetési kötelezettségét, az adót a hatóság állapítaná meg. Erre a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított kilencven napos határidő vonatkozna.

A 25. § (3) bekezdése ebben az esetben az adómegállapításhoz való jog elévülésének kezdetét ahhoz a naphoz kötné, amikor a hatóság tudomást szerezne a hagyaték átadásáról. Ez nem lenne azonos sem a kilencvennapos határidő kezdőpontjával, sem az örökös nyolcadik hónap végéhez kötött határidejével. A tervezet így három külön időbeli kapcsolódást használna. Ezek összemosása az elhunyt és az örökös eltérő adózási helyzetét is elfedné.

Gyakori kérdések és válaszok