Műtárgyak, gyűjtemények és járművek a vagyonadó-tervezetben – a tervezet alapján

A személyes használat nem korlátlan kivétel lenne

A 6. § (3) bekezdése főszabályként kihagyná az adóalap megállapításából a magánszemély személyes használatát szolgáló tárgyakat, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatához szokásosan szükséges berendezéseket és felszereléseket. Ezt azonban meghatározott értékű műtárgy, gyűjtemény, ékszer és jármű áttörné. A személyes használat ténye tehát önmagában nem döntené el, hogy az adott tárgy kívül maradna-e a vagyonadó számításán; a tárgy minősítése és egyedi értéke is szerepet kapna.

A kivétel alóli visszavétel a hárommillió forint egyedi értéket meghaladó műtárgyra, gyűjteményre és ékszerre, valamint a tízmillió forint egyedi értéket meghaladó járműre vonatkozna. A 6. § (3) bekezdése meghaladást írna elő, nem az értékhatár puszta elérését. Ezek nem levonható összegek lennének: a rendelkezés nem csak a küszöb feletti értékrészt emelné vissza. A személyes használati kivétel szövege a magánszemélyhez kötődne, nem általában minden adóalany ingóságaihoz.

A gyűjtemény egysége és a tárgyi fogalmak

A 2. § 13. pontja szerint gyűjtemény akkor állna fenn, ha a gyűjtői tevékenységgel létrejött tárgyegyüttes közös gyűjtési szempont alapján egységet alkotna, és az egység értéke meghaladná a darabok együttes értékét. A közös szempont lehetne jelleg, ritkaság, származás vagy rendeltetés is. A 20. § (1) bekezdése ennek megfelelően nem külön ingóságonként, hanem együtt értékeltetné a gyűjteményt, ami a 6. § szerinti küszöb értelmezésében is jelentős lenne.

A műtárgy fogalmánál a 2. § 29. pontja az Áfa tv. 8. mellékletére utalna; a hivatkozott külső kategóriák részletes tartalmát maga a tervezet nem közölné. A 2. § 17. pontja az ingó dologból kizárná a pénzeszközt, értékpapírt és befektetési nemesfémet. Ezért nem minden mozgatható vagyoni érték kerülne a 20. § alá. Az ékszer és jármű minősítésénél ugyancsak a 2. § saját fogalmai határoznák meg a tárgyi kereteket.

Vállalkozási kapcsolat: teljes érték és kettős számbavétel nélkül

A 6. § (4) bekezdése felülírná a személyes használati rendelkezést, ha a magánszemély az ingóságot részben vagy egészben egyéni vállalkozói vagy mezőgazdasági őstermelői tevékenységéhez használná. Ugyanez történne, ha a tárgy a tevékenységhez kapcsolódna, vagy utána költséget számolnának el. Ilyenkor a teljes érték lenne figyelembe veendő; a részleges magánhasználat nem eredményezné automatikusan a személyes és üzleti rész arányos szétválasztását e bekezdés alapján.

Az értékelés módját ugyanakkor a 13. § is befolyásolná. Vállalkozói jövedelem szerint adózó egyéni vállalkozónál a kapcsolódó vagyon a 12. § (3) bekezdése és az 1. melléklet megfelelő alkalmazásával értékelődne. Az így már szereplő eszközt és tartozást a 13. § (3) bekezdése kizárná a más jogcímen történő ismételt figyelembevételből. Más egyéni vállalkozónál és őstermelőnél a 13. § (4) bekezdése vagyonelemenkénti értékelést követelne, külön jövedelmi hozamérték megállapítása nélkül.

A friss beszerzési ár elsőbbsége

A 20. § (1) bekezdése eltérő szabály hiányában a tárgyév utolsó napján fennálló szokásos piaci értékből indulna ki. Ennek meghatározásánál a (2) bekezdés a) pontja elsőként a független személyek közötti, az értékelést megelőző tizenkét hónapon belüli megszerzés ellenértékét venné alapul. Ez nem minden korábbi vételár automatikus továbbvitelét jelentené: időbeli közelség és a felek függetlensége egyaránt szükséges lenne a kiinduló módszerhez.

További feltétel lenne, hogy a megszerzés és az értékelés között ne következzen be az értéket lényegesen befolyásoló változás. Ha ez nem teljesülne, a 20. § (2) bekezdés b) pontja szerinti összehasonlítás kerülne előtérbe. A szabály így a történeti ellenértéket csak megfelelő körülmények között fogadná el az aktuális piaci érték hordozójaként. A tárgy megszerzésének időpontja és az azóta bekövetkezett változás ezért nem mellékes háttéradat, hanem a módszer alkalmazhatóságának része lenne.

Összehasonlítható árak és járműspecifikus tényezők

A 20. § (2) bekezdés b) pontja azonos vagy lényeges értékképző tulajdonságaiban összehasonlítható tárgyak időben közeli értékesítési, nyilvános árverési vagy nyilvános kereskedelmi felületen közölt kínálati árára építene. A különbségeket figyelembe kellene venni, tehát egy közzétett ár nem válna feltétel nélkül a vizsgált tárgy értékévé. A (4) bekezdés az azonosító és összehasonlítási adatokat, állapotot, árat, időpontot és forrást utólag ellenőrizhető formában követelné meg.

A 20. § (6) bekezdése gépjárműnél különösen a gyártmányt, típust, kivitelt, első forgalomba helyezést, futásteljesítményt, műszaki állapotot és felszereltséget emelné ki. Vízi járműnél a gyártó, típus, gyártási év, méret, hajtás, használat, állapot és felszereltség mellett a jelentős felújítás vagy átalakítás ideje is számítana. Légi járműnél a gyártó, típus és év mellett a repült órák, ciklusok, hajtóműállapot és üzemidő, karbantartás, felszereltség és konfiguráció is vizsgálandó lenne.

Biztosítási érték és választható szakértő

Ha sem a megfelelő beszerzési ár, sem az összehasonlító adatok nem adnának értéket, a 20. § (2) bekezdés c) pontja a piaci értéket kifejező biztosítási értékre térne át. Az (5) bekezdés azonban kizárná, hogy önmagában az újrabeszerzési vagy új állapotú pótlási érték legyen a számított érték. A biztosítási dokumentumban szereplő összegnek tehát tartalmilag is a vizsgált időpontban fennálló piaci értéket kellene kifejeznie.

A 20. § (3) bekezdése a teljes előző sorrend helyett megfelelő szakértelmű, független személy szakértői értékelését is megengedné. Ennek az év végi állapotot és az akkor megismerhető piaci viszonyokat kellene követnie. Legfeljebb tizenkét hónappal korábbi szakvélemény változatlan lényeges értékkörülmények mellett maradhatna használható. Ez választási lehetőség lenne, nem általános kötelező értékbecslés, ezért a 9. § (2) bekezdés a) pontjának kötelező szolgáltatáshoz kötött díjcsökkentése nem járna automatikusan vele.

Az értékeléstől a teljes adóalapig

A 6. § szerinti ingósági küszöbök csak a figyelembe veendő tárgyak körét befolyásolnák; nem helyettesítenék a teljes vagyonra vonatkozó adóalap-meghatározást. Belföldi illetőségnél a megfelelően igazolt tartozásokkal csökkentett összesített érték egymilliárd forint feletti része lenne az alap. Külföldi illetőségnél a 4. § (2) bekezdésének felsorolása nem terjedne ki általában az ingóságokra. A tárgy értékének megállapítása ezért önmagában még nem bizonyítana fizetendő adót.

A 9. § (2) bekezdés b) pontja a figyelembe vett vagyonelem után az érintett adóévben esedékes és megfizetett gépjárműadóval, illetve megfelelő külföldi hasonló adóval is csökkentené a fizetendő adót, visszajáró összeg nélkül. A 25. § (7)–(8) bekezdése megkövetelné az értékelési módszer és lényeges adatok bevallását, valamint az alátámasztó dokumentumok megőrzését. Ez a piaci összehasonlításoknál különösen összekapcsolódna a 20. § utólagos ellenőrizhetőségi követelményével.

Gyakori kérdések és válaszok