Adókulcsok és adócsökkentő tételek a tervezetben – a tervezet alapján

Az értékhatár és az adósáv külön lépés lenne

A 9. § szerinti adókulcsok alkalmazása előtt a 6. § (1)–(2) bekezdése alapján kellene meghatározni az adóalapot. Az adóköteles vagyonelemek összesített számított értékéből levonható tartozások figyelembevétele után csak az egymilliárd forintot meghaladó rész lenne adóalap. Az egymilliárdos határ tehát nem adókulcsot jelölne, hanem azt választaná el, hogy a megfelelően nettósított összegből mekkora rész kerülne a kulcsok alá.

Ettől különbözne a 9. § (1) bekezdésének százmilliárd forintos határa, amely már az adóalapot osztaná két sávra. Ugyancsak más szerepet töltenének be az ötszázmilliós értékelési küszöbök: az 1. melléklet IV. pontja szerinti saját tőke és a 19. § szerinti ingatlanérték nem ezt a sávhatárt helyettesítené. Az eltérő összegek eltérő számítási kérdésekhez kapcsolódnának, ezért egymással nem lennének felcserélhetők.

A magasabb kulcs csak a felső sávra jutna

A 9. § (1) bekezdése szerint az adóalap százmilliárd forintot meg nem haladó részét egy százalékos adó terhelné. Az ezt meghaladó részre másfél százalék vonatkozna. A megfogalmazás sávos számítást jelentene: a felső határ átlépése nem változtatná meg visszamenőleg az alatta elhelyezkedő adóalaprész kulcsát, és nem tenné az egész adóalapot másfél százalékkal adózó összeggé.

A tervezet ezért nem lenne általánosan egységes, egykulcsos adóként leírható. Ugyanakkor a kulcsok önmagukban még nem mutatnák meg a fizetendő összeget, mert a 9. § (2)–(3) bekezdése további csökkentéseket rendelne a számításhoz. Az adóalap meghatározása, a két sáv szerinti adószámítás és a megfelelő csökkentő tételek elszámolása egymástól elkülönülő művelet lenne a javasolt rendszerben.

Szakértői díj csak meghatározott feltételekkel csökkentene adót

A 9. § (2) bekezdés a) pontja a vagyonelem számított értékének meghatározásához kötelezően igénybe vett független szakértői, értékelői vagy cégértékelési szolgáltatást nevesítené. Az adócsökkentés tehát nem minden értékbecslési kiadást érintene. A szolgáltatásnak a tervezet szerint kötelezőnek kellene lennie; pusztán az, hogy egy szakértő bevonása megengedett lenne, nem alapozná meg ugyanezt a díjhoz kapcsolódó csökkentést.

A díjnak a tárgyévben vagy a bevallás benyújtásáig ténylegesen megfizetettnek és számlával igazoltnak kellene lennie. Az adóalany által viselt általános forgalmi adó is beletartozna az elszámolható díjba. Ennek ötven százaléka csökkenthetné a fizetendő adót, legfeljebb kétmillió forinttal. A 9. § szövege tehát egyszerre tartalmazna szolgáltatási, időbeli, fizetési, bizonylati és összegszerű feltételeket, nem általános szakértőiköltség-levonást.

Más adók esetében az érintett vagyonelem lenne a kapcsolópont

A 9. § (2) bekezdés b) pontja az adóalap megállapításában figyelembe vett vagyonelem után fizetett meghatározott adókat engedné elszámolni. Ide tartozhatna a tervezet által hivatkozott helyiadó-törvény szerinti helyi adó és a gépjárműadó. Külföldi állam joga alapján megállapított, ezekkel azonos vagy hasonló adó is csökkentő tétel lehetne, de nem minden külföldi közteher általában.

Mindegyik felsorolt tételnél annak az adóévnek lenne jelentősége, amely a tárgyév utolsó napját magában foglalja: az adónak ebben az adóévben esedékesnek és megfizetettnek kellene lennie. Az adóalanynak visszajáró összeg nem lenne levonható. A rendelkezés a helyi adókra vonatkozó külső törvényre utalna, annak itt nem szereplő részletszabályait azonban nem határozná meg, így azok nem vezethetők le a javaslatból.

Nemzetközi szerződés csak a meghatározott körben élvezne elsőbbséget

A 8. § (1) bekezdése szerint a törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés eltérő rendelkezését kellene alkalmazni, ha az alkalmazandó szerződés a vagyonadóra vonatkozó szabályozást is tartalmazna. Ez nem jelentene minden külföldi vagyonelemre automatikus egyezményi mentességet. A szerződés relevanciája és tartalma előfeltétele lenne annak, hogy a tervezet saját szabályától egyáltalán el lehessen térni.

A 8. § (2)–(3) bekezdése ezen belül két külön helyzetet választana el. Ha a másik államban adóztatható külföldi vagyonelem figyelembevételét a szerződés megengedné a többi vagyon adójának meghatározásánál, az érték bekerülne a számításba. Ha ezt nem engedné meg, a vagyonelem számított értékét sem az adóalap, sem az adó meghatározásánál nem lehetne figyelembe venni a tervezet szerint.

A beszámított külföldi vagyonhoz külön adólevonás kapcsolódna

A 9. § (3) bekezdése kifejezetten a 8. § (2) bekezdése szerinti helyzetre adna számítási szabályt. A belföldi és külföldi vagyonelemek összesített számított értéke után a tervezet szerint meghatározott adóból le kellene vonni a másik államban adóztatható érintett vagyonelemek összesített számított értékére számított adónak megfelelő összeget. Ez a módszer a külföldi vagyon figyelembevételét külön korrekcióval kapcsolná össze.

A levonandó összeg kiszámításakor a 9. § (2) bekezdés b) pontja nem lenne alkalmazható. Vagyis a helyi, gépjármű- és megfelelő külföldi adókra vonatkozó csökkentést ebben a részszámításban mellőzni kellene. A rendelkezés nem egyszerűen a külföldön ténylegesen megfizetett vagyonadó általános beszámítását írná le, hanem saját, értékalapú levonási szabályt. Ezt nem lehetne kiterjeszteni a 8. § (3) bekezdése szerinti kizárási helyzetre.

Az adócsökkentés és a fizetési könnyítés nem lenne ugyanaz

A 25. § (7) bekezdés e) pontja alapján a bevallásban külön meg kellene nevezni az adóból levonható adókat és az egyéb csökkentő tételeket, összegeikkel és alapadataikkal együtt. A (8) bekezdés az alátámasztó iratok megőrzését is előírná. Ez a kimutatás a fizetendő adó nagyságát magyarázná, nem annak későbbi teljesítési ütemezését változtatná meg önmagában.

A 26. § szerinti halasztás vagy részletfizetés ezzel szemben kérelemre, aránytalan likviditási teher és valószínűsíthető későbbi fizetés esetén lenne engedélyezhető. Az időtartam főként legfeljebb tizenkét, kivételes méltánylást érdemlő esetben huszonnégy hónap lehetne; a legalább ötvenszázalékos, közvetlen likvid pénzt nem termelő vagyon külön mérlegelési körülmény lenne. A tervezet által hivatkozott automatikus részletfizetés szabályait a 26. § (3) kifejezetten kizárná.

Gyakori kérdések és válaszok