Fizetési halasztás és részletfizetés: likviditás a tervezetben – a tervezet alapján
Az írás kizárólag a rendelkezésre bocsátott, nem ellenőrzött tervezeten alapul, és nem elfogadott jogszabályt ismertet. A fizetési időpontok, könnyítések és adócsökkentések kizárólag javasolt rendelkezésekként szerepelnek.
A rendelkezésre bocsátott tervezet alapján. Az ismertetett szabályok nem tekinthetők igazoltan hatályos jognak; a végleges rendelkezések változhatnak.
A vagyon értéke és a fizetéshez rendelkezésre álló pénz elválna
A 25. § (1) bekezdése szerint az adót főszabály szerint a tárgyévet követő év augusztus 31-éig kellene önadózással megállapítani, bevallani és megfizetni. Az alapul szolgáló vagyonállapot ugyanakkor a tárgyév utolsó napjához kapcsolódna. A fizetés időpontja és az értékelési időpont tehát nem esne egybe. A tervezet nem abból indulna ki, hogy minden beszámított vagyonelem ugyanazon a napon pénzzé válik vagy készpénzbevételt termel.
A 26. § ehhez külön fizetési könnyítési rendszert kapcsolna. A halasztás vagy részletfizetés nem az eszköz értékelését, hanem a már megállapított adó teljesítésének időrendjét érintené. A likviditási nehézség ezért önmagában nem csökkentené a számított vagyont és nem teremtene új adómentességet. A szabályozási kapcsolat lényege az lenne, hogy a vagyon alapján meghatározott fizetési kötelezettség mellett külön vizsgálható maradna az egyösszegű teljesítés súlya és a későbbi megfizetés valószínűsége, anélkül hogy a két kérdést összemosnák.
Kérelemre vizsgált, együttes feltételek
A 26. § (1) bekezdése alapján az állami adó- és vámhatóság az adóalany kérelmére engedélyezhetne fizetési halasztást vagy részletfizetést. Két körülménynek együtt kellene fennállnia: az egyösszegű fizetés a likviditási helyzetre tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene, és az adó későbbi megfizetése valószínűsíthető lenne. A szöveg nem általában a vagyon nagyságát, hanem a teljesítés terhét kapcsolná össze a rendelkezésre álló pénzügyi helyzettel.
A 26. § megfogalmazása engedélyezési lehetőséget jelentene, nem minden kérelemhez kötött alanyi jogosultságot. A későbbi megfizetés valószínűsége külön feltétel maradna akkor is, ha az azonnali fizetés súlyosnak bizonyulna. A rendelkezés nem adna részletes iratjegyzéket, előre rögzített bizonyítási sablont vagy automatikus elbírálási képletet. Az általános eljárási háttérhez a 27. § (1) bekezdése az Art. és az Air. rendelkezéseire utalna; az ott nem közölt szabályokat ebből a tervezetből nem lehetne további könnyítési feltételekként rekonstruálni.
Az ötvenszázalékos arány mérlegelési körülmény lenne
A 26. § (2) bekezdése szerint a kérelem elbírálásakor különösen figyelembe kellene venni, ha az adóalap megállapításánál beszámított vagyon legalább fele olyan eszközből állna, amelyből közvetlenül nem származik az adófizetéshez szükséges likvid pénzeszköz. A legalább ötvenszázalékos arány tehát kifejezett vizsgálati szempont lenne. Nem önmagában valamely eszköz elnevezése döntené el a kérdést, hanem a rendelkezésben meghatározott kapcsolat a beszámított vagyon és a közvetlen pénzforrás között.
A 26. § (1)–(2) bekezdésének együttolvasásából nem következne automatikus engedély az arány elérésekor. Az aránytalanul súlyos teher és a későbbi fizetés valószínűsége továbbra is szükséges lenne. Ugyanakkor a szöveg az ötvenszázalékos körülményt különösen értékelendő tényezőként, nem kizárólagos belépési küszöbként fogalmazná meg. Ebből nem lehetne azt sem levezetni, hogy kisebb arány mellett a kérelem eleve kizárt lenne. A vagyon összetétele így hangsúlyos, de nem a többi feltételt helyettesítő szerepet kapna az elbírálásban.
Tizenkét hónap, kivételesen huszonnégy
A 26. § (2) bekezdése a fizetési könnyítés általános felső időtartamát tizenkét hónapban határozná meg. Kivételes méltánylást érdemlő esetben legfeljebb huszonnégy hónap lenne engedélyezhető. A szöveg különösen a lakhatást szolgáló ingatlan vagy társasági részesedés után fennálló adókötelezettséget említené. E felsorolás azonban nem tenné minden lakóingatlan vagy részesedés tulajdonosának automatikusan elérhetővé a hosszabb időtartamot; a kivételes méltánylás és az alapfeltételek egyaránt megmaradnának.
A 26. § (3) bekezdése kifejezetten kizárná az Art. 199. §-a szerinti automatikus részletfizetés alkalmazását a vagyonadó-tartozásra. A külső szabály tartalmát a tervezet nem részletezné, ezért a kizáráson túl nem következne belőle más automatikus rendszer ismertetése. A 26. § nem állapítana meg minden ügyre kötelező részletszámot, egységes havi összeget vagy feltétlenül járó teljes időtartamot sem. A megjelölt hónapszámok felső korlátok lennének, nem valamennyi jóváhagyott könnyítés szükségszerű hossza, és nem önmagukban végrehajtható fizetési ütemtervek.
A könnyítés előtt az adóalapot és a sávokat kellene elkülöníteni
A 6. § szerint az adóalap a beszámított eszközök számított értékéből a megfelelően igazolt, levonható tartozásokkal csökkentett összeg egymilliárd forintot meghaladó része lenne. Külföldi illetőségnél a tartozásnak az adóköteles eszköz megszerzéséhez, létesítéséhez, fenntartásához vagy értéknövelő beruházásához közvetlenül is kapcsolódnia kellene. Ez az adóalap-meghatározás lenne a kiindulópont, nem a fizetési könnyítés időtartama vagy a kérelemben bemutatott pénzhiány.
A 9. § (1) bekezdése a már létrejött adóalap százmilliárd forintot meg nem haladó részére egy százalékot, az e feletti részre másfél százalékot rendelne. A százmilliárdos sávhatár tehát nem azonos az egymilliárdos nettóvagyon-küszöbbel, és nem jelentene általános egyszázalékos átalányadót. A 26. § szerinti könnyítés ezt a sávos számítást nem írná át. Más kérdés lenne, hogy mennyi adó keletkezne, és más, hogy annak egyszeri megfizetése a konkrét likviditási helyzetben aránytalanul súlyos terhet jelentene-e.
Adócsökkentés és fizetési könnyítés eltérő funkciója
A 9. § (2) bekezdése csak a tervezet alapján kötelezően igénybe vett független szakértői, értékelői vagy cégértékelési szolgáltatás igazolt díjához kapcsolna adócsökkentést. A ténylegesen, a tárgyévben vagy bevallásig megfizetett, számlás díj adóalanyt terhelő áfával együtt számított felének lenne szerepe, legfeljebb kétmillió forintig. Ez nem minden önkéntes szakértői költség általános levonása lenne. A beszámított eszköz után esedékes és megfizetett meghatározott helyi, gépjármű- vagy megfelelő külföldi adó is csökkenthetne, visszajáró összeg azonban nem.
A 8. § és a 9. § (3) bekezdése szerződésfüggő korrekciót is tartalmazna: ha a vagyonadóra kiterjedő egyezmény megengedné a másik államban adóztatható vagyon beszámítását, külön adólevonási mechanizmus kapcsolódna hozzá; ha nem engedné, a vagyon nem lenne beszámítható. Ez nem általános külföldivagyon-mentesség lenne. Az ilyen korrekciók a fizetendő összeget alakítanák, míg a 26. § annak időzítését kezelné. Egyik rendelkezésből sem következne a másik feltételeinek automatikus teljesülése vagy a későbbi fizetés engedélyezésének ígérete.
Gyakori kérdések és válaszok
Automatikusan járna részletfizetés?
Nem. A 26. § kérelmezett engedélyezést tartalmazna, és kizárná az Art. 199. §-a szerinti automatikus részletfizetést.
Legalább ötven százalék illikvid vagyon önmagában elegendő lenne?
Nem. Ez különösen figyelembe veendő körülmény lenne, de a 26. § (1) bekezdésének két alapfeltételét nem váltaná ki.
Minden értékbecslési díj csökkentené az adót?
Nem. A 9. § (2) a) pontja csak a tervezet szerint kötelező szolgáltatás ténylegesen megfizetett, számlával igazolt díjának ötven százalékát engedné, legfeljebb kétmillió forintig.
Tervezet megnyitása