Egyéni vállalkozók és nem társasági vagyoni jogosultságok – a tervezet alapján

A vállalkozói minőség önmagában nem határozná meg az értékelést

A 13. § két külön értékelési rendszert kapcsolna az egyéni vállalkozói vagyonhoz. A választóvonal az lenne, hogy a vállalkozó alkalmazza-e a vállalkozói jövedelem szerinti adózást. Az első csoportnál összetett vállalkozásértékelés következne, a másodiknál az egyes vagyonelemek saját szabályai érvényesülnének. A mezőgazdasági őstermelő az utóbbi körbe tartozna. Az egyéni vállalkozó és az őstermelő fogalmához a 2. § az Szja tv.-re utalna, annak itt nem közölt részletszabályait azonban a tervezetből nem lehetne kibontani.

A 13. § szerinti besorolás nem jelentene önálló, minden vállalkozóra azonos összegű adót. Az értékelés eredménye a 6. § szerinti adóalap-meghatározásba illeszkedne: a figyelembe vehető tartozásokkal csökkentett vagyon egymilliárd forintot meghaladó része képezné az alapot. Ettől elkülönülne az értékelésben szereplő ötszázmilliós határ, amely nem adómentes vállalkozói vagyonrészt jelölne.

Nettó vállalkozási vagyon és eredmény együtt

A 13. § (1)–(2) bekezdése szerint a vállalkozói jövedelem alapján adózó egyéni vállalkozónál a saját tőke helyére a nettó vállalkozási vagyon lépne. Ez a vállalkozási célra használt vagy ahhoz kapcsolódó, a vállalkozót megillető eszközök igazolt együttes értékéből, valamint a ténylegesen fennálló vállalkozási tartozások levonásából állna össze. Alapját az Szja tv. szerinti nyilvántartások, az év végi leltár és az ezeket alátámasztó bizonylatok képeznék.

Az adózott eredmény helyett az Szja tv. szerint megállapított adózás utáni vállalkozói jövedelmet, tulajdoni hányadként száz százalékot kellene használni. A 13. § (1) bekezdése és az 1. melléklet I. pontja alapján így a vagyoni és a jövedelemtermelő összetevő egyaránt számítana. Ha a nettó vállalkozási vagyon meghaladná az ötszázmillió forintot, annak értékét a melléklet szerinti rejtett tartalékkal is növelni kellene.

A melléklet súlyozása és korrekciói

Az 1. melléklet I. pontjának megfelelő alkalmazása során a saját tőke egyszeres, a hozamérték kétszeres súllyal szerepelne, összegüket hárommal osztanák. A hozamértékhez főszabály szerint három lezárt üzleti év adózott eredményének átlagát és tizenöt százalékos tőkésítési rátát használnának; negatív átlag esetén a hozamérték nulla lenne. Az V. a) pont a rendelkezésre álló egy vagy két év adatait is kezelné, az eltérő hosszúságú üzleti évek eredményének évesítésével.

A 13–14. § által felhívott mellékletet az adott jogosultsághoz igazítva kellene alkalmazni, nem minden szabályát változtatás nélkül. A IV. c) pont szerinti rejtett tartalék meghatározott befektetett eszközök pozitív értékkülönbözetéből, kapcsolódó halasztott adókötelezettség levonásával képződne, független könyvvizsgálói felülvizsgálattal. A IV. d)–e) pont az eltérő beszámolási megnevezéseket és a saját tőkében még szereplő, később jóváhagyott vagy kifizetett osztalék korrekcióját is rendezné.

Eszközönkénti értékelés és a magánhasználat határa

A 13. § (4) bekezdése alapján a vállalkozói jövedelem szerinti adózást nem alkalmazó vállalkozónál és az őstermelőnél nem keletkezne külön hozamérték a tevékenység jövedelméből. Ingatlanukat, pénzeszközüket vagy más vagyonukat az adott eszközre vonatkozó rendelkezések szerint kellene értékelni. Ez nem a vállalkozási eszközök általános kihagyását jelentené, hanem azt, hogy az összesített vállalkozásérték helyett az egyes vagyonelemek számított értékei kerülnének a rendszerbe.

A 6. § (4) bekezdése a személyes használatú ingóságok általános kivételét is felülírná: a részben vállalkozási vagy őstermelői célra használt, a tevékenységhez kapcsolódó, illetve költségelszámolással érintett ingó teljes értéke számítana. Ugyanakkor a 13. § (3) bekezdése kizárná az összetett értékelésben már szereplő eszköz vagy tartozás ismételt figyelembevételét. A teljes érték bevonása tehát nem jogosítana ugyanannak a gazdasági értéknek kétszeri beszámítására.

A szervezet egészéből csak a tagot megillető érték

A 14. § (1) bekezdése a gazdasági társaságnak nem minősülő szervezetekben fennálló vagyoni jogosultságokra terjedne ki. A felsorolás többek között egyéni céget, ügyvédi és közjegyzői irodát, szövetkezetet, egyesülést és erdőbirtokossági társulatot említene. A kapcsolódás alapja az lenne, hogy a magánszemély jogosult-e a szervezet vagyonából vagy eredményéből részesedni. Önmagában a szervezet megnevezése nem helyettesítené ennek a jogosultságnak a tartalmi vizsgálatát.

A 14. § (2)–(5) bekezdése szerint a képletbe már a magánszemélynek jutó felosztható tőke és eredmény kerülne, ezért további tulajdonihányad-szorzást nem kellene alkalmazni. Eltérő vagyon- és eredményrészesedésnél a két összeget külön határoznák meg. Az ötszázmilliós korrekciós határt viszont a szervezet teljes saját tőkéjén vizsgálnák: csak ezt követően állapítanák meg, hogy a jogosultra könyv szerinti vagy rejtett tartalékkal korrigált összeg jutna.

Kisebbségi helyzet, személyes munka és visszatéríthető hozzájárulás

A 14. § (6) bekezdése a kisebbségi korrekcióhoz elsősorban a vagyoni jogosultság terjedelmét meghatározó részesedési arányt használná. Ha ilyen arány nem lenne meghatározható, a szervezet vagyonából járó részesedés aránya lenne irányadó. Az 1. melléklet V. b) pontja ötven százalék alatti részesedésnél engedne csökkentést: harminchárom százalékot elérő aránynál huszonöt, az alatti aránynál harminc százalékot. A kedvezmény így nem minden tagsági jogosultsághoz kapcsolódna automatikusan.

A 14. § (7) bekezdése a személyes közreműködésért járó juttatást kizárná a hozamértékből, elkülönítve a munkáért járó összeget a tagság vagy vagyoni hozzájárulás alapján felosztható eredménytől. A (8) bekezdés további korlátot állítana: ha a tag kizárólag hozzájárulása visszatérítésére jogosult, a tőkeoldalon figyelembe vett összeg nem haladhatná meg a visszatéríthető összeget. Ez a korlát kifejezetten a tőkeösszetevőre vonatkozna, nem általános értékelési mentességként működne.

Különleges munkavállalói program és átlátható szervezet

A 6. § (5) bekezdése alapján munkavállalói résztulajdonosi programban fennálló tagi részesedést csak a hivatkozott törvény szerinti különleges program esetében kellene beszámítani. A 14. § (9) bekezdése erre önálló értékelést adna: a szervezet tervezet szerint értékelt, tartozásokkal csökkentett vagyonából az egyéni befizetések arányában jutna rész a magánszemélyre. Befizetés hiányában egyenlő felosztás következne, és hozamértéket nem kellene számítani. A külső programtörvény további feltételeit a tervezet nem ismertetné.

Ettől eltérő logikát követne a 7. § (6)–(7) bekezdése szerinti adózási szempontból átlátható személyegyesítő szervezet. Annak vagyonát közvetlenül a tagokhoz vagy résztvevőkhöz rendelnék, az irányadó jog szerinti arányban, meghatározható arány hiányában egyenlően. A kapcsolódó tartozás is átkerülhetne hozzájuk, de csak a levonhatóság egyéb feltételeinek teljesülése esetén. A 2. § 1. pontjának minősítése ezért megelőzné annak eldöntését, hogy szervezeti jogosultságot vagy közvetlenül felosztott vagyont kellene értékelni.

Gyakori kérdések és válaszok